#advent
A karácsony nekem vegytiszta meghittség.
Decemberben behúzom a féket. Vasárnaponként meggyújtom a gyertyát a koszorún és csöndben figyelem. Végiggondolom az elmúlt egy évet, a következőt. Készülődöm. Listát írok, hogy senki és semmi ne maradjon ki. Mindenkihez odaérjen egy kis kedvesség egy szelet sütemény, egy közösen töltött óra, egy különleges ajándék formájában. Mikor mire van jobban szükség. És várom.
Várom az estét, amikor láthatom az arcokat kisimulni. Hallhatom az örömteli, meglepődött felszisszenéseket, nézhetem a vigyorokat a nyíló csomagok felett. Láthatom anyut sikítani és táncolni az ajtóban, amikor felismeri, hogy nem egy zöld pisztolyt, hanem csavarbehajtót kapott…
Utána mindenki kicsit csendesedik. Molyolunk a desszert és az ajándékok felett. Előkerülnek a társasok, a kártyapakli, megy a froclizás, a versenyzés, a törvénytelen röhögés a boxoló kenguru-rajz felett. Fogalmam sincs, hogy mi a megfejtés, de eleve, honnan és miért tud valaki tök jó kengurut rajzolni… boxolás közben?!
Szóval béke van. Együtt vagyunk. Szeretet és figyelem van minden ugratás mögött. Ezek a fontos dolgok, a hétköznapokon is. Minden más ráér.
Úgyhogy most csak főzök egy csésze teát, ránézek a kicsi, itthon barkácsolt adventi koszorúmra és élvezem, ahogy peregnek a napok.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
