Válassza az Oldal lehetőséget

#tárgyak – Zsuzsi

2018.06.19.

#tárgyak
Nem igazán fontosak számomra, viszont a használati tárgyaknál kiemelkedő szerepet tölt be a praktikum. Amennyiben az adott tárgy megkönnyíti a mindennapok teendőit, akkor szívesen veszem meg és örömmel birtoklom. Ez az egyik oka például, hogy jelenleg három babakocsink van és különböző hordozóink. Mindegyik maximálisan ki van használva.

Egyébként nem gyűjtök tárgyi emlékeket, nincs sok nosztalgikus dísztárgyam. A tavalyi költözéskor majdnem minden ilyentől megváltam vagy digitalizáltam, amit lehetett, a minimalizmus, a praktikusság és az érzelmi elgyengülés elkerülésének jegyében.

Csupán három nagy érzelmi töltettel bíró emléket hagytam meg: az egyik egy képeslapokból készült doboz, amit anyukámmal csináltam általános iskolás koromban, a második egy fényképalbum a családomról, a harmadik pedig egy csomag origami és rajz a testvéreméktől, amit az első lányom születésére készítettek.

#tárgyak - doboz képeslapokból

Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek nosztalgiázni. Imádom nézegetni a régebben készült képeket, melyeket felhőben tárolunk. Ha azok, és a korábban említett három tárgy elveszne, az nagyon érzékenyen érintene. Ezért is vigyázok rájuk, és a digitalizált emlékek több helyre le vannak mentve, hogy biztonságban tudjuk őket.

Ti gyűjtögetők vagy inkább minimalisták vagytok? Vagy valahol a kettő között?

– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #tárgyak írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum