Húszon túl 2017-12-28T14:30:16+00:00

A Húszon túl

Zsuzsi vagyok.
Szeretek írni. Mindig is szerettem, mert arra késztet, hogy összeszedjem a gondolataimat egy bizonyos témával kapcsolatban. A Húszon túl számomra egy olyan kis menedék, ahova visszahúzódhatok, elbújhatok az élet többi része elől. A barátaimmal olyan témákat beszélhetünk, vitathatunk meg, amiket egy meleg tea vagy egy hűsítő limonádé fölött is átbeszélnénk, viszont a fizikai távolság miatt erre nincs mindig lehetőségünk.

Sziasztok, Vica vagyok. Ha éppen nem hátizsákkal a vállamon, akkor gondolatban kalandozom. Hol távoli tájakra, hol a lelkem bugyraiba, hol a korosztályomat körülvevő keszekusza világba. A Húszon túl számomra lehetőség, hogy valami szépet alkossak a legjobb barátnőimmel és kapcsolódjak hozzátok, akik hasonló cipőben jártok, mint mi, hogy együtt próbáljuk kitalálni, merre is tartunk és értékelni, honnan is jövünk.

Itt Száva. Megállás nélkül írok, több, mint húsz éve – bennem valahogy így kristályosodnak ki a dolgok. Keresem az egyensúlyt, sokat dolgozom azon, hogy egy harmonikus élet felé haladjak.
Nekem a Húszon túl jelenti azt a virtuális kanapét, ahol a barátnőimmel kidumáljuk az élet fontos dolgait minden héten. Persze az a tény, hogy ez a közösség mára már nem négy fős, nagyon boldoggá tesz.

Sziasztok, Dóri vagyok.
Szeretem a gondolataimat megosztani a világgal és nagyon szeretem, ha az írásaim az olvasókat beszélgetésre, további gondolkodásra sarkallják.
Mélyen hiszek az emberi intelligenciában és az emberek eredendő jóságában. Valahol a lelkem mélyén még mindig egy tornacsukás hippi vagyok  A Húszon túl ezért nekem azt a teret jelenti, ahol a barátnőimmel és veletek együtt, virtuálisan kézen fogva megpróbáljuk egy kicsit jobb hellyé tenni a világot.

2018-04-26

#albérletes – Zsuzsi

#albérletes Már nagyon nem szeretnék albérletben élni. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, a bérlésnek is vannak pozitívumai. Például a lakásban, házban természetes okokból, elhasználódásból adódó károkért nem a bérlő, hanem a tulajdonos a felelős. Ez egy nagy pozitívuma a bérlésnek még a mobilitás mellett. Viszont az elmúlt tizenegy évben kilenc különböző helyen laktam és már unom a költözést, azt, hogy nincs egy állandó, biztos pont, mindig minden csak ideiglenes. Az elmúlt tizenegy év alatt lett 2 cicám, megházasodtam és két gyerekünk is született. Felnőttem. A gyerekek előtt nem volt annyira fontos, hogy milyen lakásban, házban lakunk, hiszen a napom nagy részét nem otthon töltöttem. Jöttem, mentem, pörögtem. Egy kis túlzással csak aludni jártam haza. Így amikor koliban több éven keresztül három-négy emberrel osztoztam egy mini szobán, majd az albérletekben minimum hatan laktunk, plusz a random vendégek, nem zavart. Aztán jött a családtervezés ötlete, majd a gyerekek is megérkeztek és azóta sokkal több időt töltök otthon. Az otthonunk a fő szórakoztató pontunk annak ellenére, hogy minden nap megyünk valahová. Ez az az idő az életünkben, amikor igenis fontos, hogy mennyire praktikus, otthonos, élvezhető a mindennapi életterünk. És én őszintén nem értem, hogy ma a fiatalok hogyan tudnak saját lakáshoz, házhoz jutni [...]

#albérletes – Száva

#albérletes 7 lakásváltás után már igazi szakértő vagyok az albérletes témában. 🙂 - 10 perc telefonálás után kigyűjtöm a gázos ingatlanügynökök aktuális telefonszámait, utána már automatikusan át tudom ugrani a kamuhirdetéseket. (Ez a lakás pont elkelt, de ha bemész az irodába és kifizeted a regisztrációs díjat, akkor kapsz egy listát, telis-tele lakásokkal… - amelyekben valaki más lakik/soha nem is léteztek/nem is kiadóak.) - megvan a rutinkérdéssorom, hogy a személyes és kedves bemutatkozás után, egy gyors körrel kiszúrjuk a csoti-pati-moly-penész-beázás köröket, amelyek szépen elsminkelhetőek a lakásbemutatás idejére. Persze, jó lenne, ha más példáján okulva lennék ilyen felkészült… de a döglött galambtól elkezdve a molyinvázióig volt már minden a palettámon, így a következő lakáskeresésnél mindig bővítettem a kérdéssort. Meh, ugye? - megtanultam gondosan színkódolt és felcímkézett dobozokba csomagolni az életem minden kis apróságát. A lakásomra ránézve pont tudom, hogy melyik szekrény hány doboznyi cuccot rejt, igazából, ha jobban belegondolok, most is minden csoportosítva van. - a legjobb döntési elvem lett lomtalanításkor és vásárláskor, hogy költözéskor magammal vinném-e az adott tárgyat. Ha nem, akkor valószínűleg addig sem nélkülözhetetlen. Ezért nincsenek nagy üveg tortatálaim - mocsok nehezek! 😀 Ezzel az Y generációs életstílussal tehát együtt jár a rugalmasság, amit korábban már említettem nektek. A trükk [...]

#albérletes – Vica

#albérletes Ma már őszintén hiszek benne, hogy addig nem tudsz valamit igazán, amíg egyszer borzasztóan el nem szúrtad. Nekem ilyen a lakáskiadás. Ma már: 1. kéthavi kauciót kérnék 2. én magam nem laknék ott 3. szerveznék takarítást (ha diákok lakják) és karbantartást (minden esetben) félévente 4. alapfelszerelés lenne a mosogató- és a szárítógép is, a mosógépen felül 5. az árba belekalkulálnám az "üresen álló" hónapokat 6. a bevételből félretennék 7. ha nem győzném figyelemmel, rábíznám egy cégre a lakás kiadását 8. nem adnám el a lakást, ha nem önfenntartó, hanem más megoldást keresnék. Igen, egyszer jól elrontottam, de nem hiszem, hogy van olyan eseménye az életemnek, amiből annyit tanultam volna, mint ebből az egy békásmegyeri ingatlanbirtoklásból. Nem siratom, nem kínzom magam, levontam a tanulságokat és lelkesen készülök a következő hasonló lehetőségre, amit sokkal jobban csinálok majd. - Vica - Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon! Nézd meg a többi #albérletes írásunkat is!  

#albérletes – Dóri

#albérletes A legkedvesebb „albérletem” evör a kollégium volt, ahol kicsivel több, mint 3 évet töltöttem az 5 évnyi egyetemből - miközben amúgy soha nem szerettem volna kollégista lenni. De hát a szükség nagy úr, ahogy szokták mondani, meg elég gyorsan kiderült számomra, hogy a kollégium az egyetemi közösségi élet epicentruma, ahova órák után még a pesti diákok is be-bejárnak együtt lógni a csoporttársakkal és ahova én is szívesen tartoznék. (Ez különösen igaz a Műszaki Egyetemre, ahol kari kollégiumok vannak, és minden koli aljában a kar saját kis kocsmája/kávézója üzemel, ráadásul a szerencsés elhelyezésnek köszönhetően tényleg csak egy utca választja el őket az egyetemi campustól, így órák után itt isszák a diákok a lélekfrissítő sörikét.) Szóval beköltöztem és egy pillanatig se bántam meg. Elképesztően jófej emberekkel lakhattam együtt, rengeteg spontán sztoriba csöppentem bele és valahogy a közösen megélt szenvedés (=tanulás) is igazán mélyen össze tudja kovácsolni az embereket. A koliban ugyanis nem csak szobatársa(i)d vannak, hanem „emeleti társaid” is meg „kolis társaid” is - többen közülük most is garantáltan olvassák ezeket a sorokat. <3 Ha lemész a boltba, körbekérdezed a szoba- és emeleti társakat is, hogy kérnek-e valamit a boltból. Ha együtt tanultok, megkérdezik, hogy kimész-e velük cigizni. Mikuláskor ébredés után kis [...]

#randompéntek #dackorszak – Zsuzsi

#randompéntek #dackorszak Olyan ez, mintha a munkahelyeden egy csapatmunkára képtelen emberrel kellene a mindennapi feladataitokat elvégezni úgy, hogy közben kemény lelki terror alatt tart az illető. Reggel sosem tudhatod, hogy az adott nap hogyan fog alakulni. Nem érdemes szoros terveket és nagy elvárásokat felállítani magunkkal szemben, mert a kedves csapattárs bármikor keresztül húzhatja a számításainkat. Amennyiben esetleg mégis sikerülne valamit véghez vinni, akkor amikor elégedetten leülnél és vállon veregetnéd magad, magatokat, akkor hangos zokogásban tör ki. Látszólag ok nélkül, de az is lehetséges, hogy az ok egy pár nappal ezelőtti rosszul elhelyezett papírlap. Jobb esetben ez csak négyszemközt történik meg, rosszabb esetben nyilvánosan, mindenki előtt. Sajnos ezekben az esetekben majdhogynem megvigasztalhatatlan, próbálkozhatsz akármivel. Viszont mindenki tőled várja el, hogy kezeld a helyzetet, hiszen csapattársak vagytok. Természetesen jó tanácsok is érkeznek. Meg kell húzni a határokat most, nem lehet csak úgy bármiért sírni és összeomlani. Nem szabadna ezt hagyni, hogy megtörténjen vele, hogy így elengedje magát. Biztos te mint csapattárs nem voltál elég figyelmes, kommunikatív, érzékeny, ha ez megtörténhetett. Hiszen szem előtt kell tartani, hogy a lelke ne sérüljön, nehogy valami traumát okozzunk neki a viselkedésünkkel. De azért, mint korábban említettem, húzzuk ám meg a határainkat! Ne próbáljuk megvigasztalni minden miatt, mert [...]

#magamismeglepődtem – Száva

#magamismeglepődtem hogy észrevétlenül, megtanultam közlekedni Budapesten. Az elmúlt két hétben több, fiatalok közti beszélgetésfoszlányt is elkaptam a tömegközlekedésen. "Leszállunk, aztán majd megkeressük, hogy honnan indul a 2-es villamos, jó? Ezt még én se tudom.", "Na, jó, lehet, hogy igazából az ott szemben lesz a Bajcsy-Zsilinszky út és nem az, amit mutattam." Eszembe jutottak azok az idők, amikor frissen felköltözve, egyetlen egy buszt mertem használni: ami kivitt a metróig. Mindenhova metróval mentem, illetve ahova nem ment a metró vagy a négyes-hatos, oda én se mentem. 😀 Aztán csóró egyetemistaként, az egy forinttal megnyert aukciók koronázatlan királynőjeként alkalmanként ki kellett mennem a város szélére egy-egy megnyert tárgyért. Fel Budára a hegyekbe, ki a reptér körül lévő, kertes házas övezetbe, néha Kőbányára... Bősz térképnézegetés és útvonaltervezés közepette, lassan megtanultam a fontosabb buszjáratokat. Emlékszem, egy karácsonyi ajándékot mentem átvenni személyesen (úgy volt ingyenes 😉 ) egy decemberi este és a Google Streetview-on azt jegyeztem meg, hogy annál a háznál kell befordulnom, ahol a fekete macska áll. Képzelhetitek... 😀 Később hozzáadódott egy-egy villamosvonal is a saját Budapest térképemhez - az legalább biztos arra ment, amerre kellett. Legvégül a zötyögő, piros trolikat is használatba vettem, tudomásul véve, hogy kiszámíthatatlan a menetidejük és hogy mindig le kell ellenőrizzem, [...]

#magamismeglepődtem – Zsuzsi

#magamismeglepődtem Amikor visszatekintve rájövök, hogy milyen naiv, buta, túl nyers, esetlegesen bunkó voltam bizonyos helyzetekben. Bizony, van, hogy csak később, akár évekkel később, tudatosul, hogyan is viselkedtem, értelmeztem bizonyos szituációkat. Olyan kellemetlen az ilyen. Még most itt a gép előtt ülve is belepirulok, ahogy felidézek pár ilyen emléket. Aztán kicsit szorongok is ezek miatt a jelenben és ostorozom magam, hogy hát hogy lehettem ennyire hülye? Az egyik ilyen remek emlékem, amikor is azt hittem, hogy nekem jól áll a raszta haj. Fogalmam sincs, hogy hol volt akkor az eszem. Kicsit a környezetemre is megorroltam így visszatekintve, hiszen valaki igazán szólhatott volna, hogy úgy is lehet ám lázadni, hogy közben nem néz ki nevetségesen az ember. Aztán amikor egy kapcsolat már mindenki számára nyilvánvalóan haldoklik, de az, aki benne van, azért még küzd, vergődik, csapkod, mint egy partra vetett hal. Magam is meglepődtem, hogy ennyire nem láttam tisztán, amikor ez velem történt meg. Na, meg amikor a reflexszerű válasz hasítja a csendet és te legszívesebben visszafordítanád az időt, megszakítanád a hang terjedését a levegőben, de már tehetetlen vagy. A szavak elindultak, még nem értek oda, de te tudod, hogy már késő. Ez kicsit olyan, mint amikor az ember meggondolatlanul küld el egy [...]

#magamismeglepődtem – Dóri

#magamismeglepődtem Gondolj egy tulajdonságodra, amivel a leginkább jellemeznéd magad, ami teljességgel igaz rád. Ne kapkodd el, komolyan. Gondolkozz egy kicsit. Na, megvan? Mi voltál? Kedves, jókedvű, jó szakács, remek anyuka, munkamániás, sportember, introvertált vagy épp bulikirálynő? Szuper! Na, most gondolj egy olyan eseményre, amikor homlokegyenest az ellenkezője voltál ennek. Meglepő, igaz? Én legalábbis nagyon megilletődtem, amikor először játszottam ezt a játékot egy tréningen és szembesülnöm kellett azzal, hogy hiába gondolom magam állatszerető embernek, nyaranta például már-már kéjes élvezettel csapom agyon a szúnyogokat a falon. Sokszor annyira meg vagyunk győződve arról, hogy milyenek vagyunk, hogy nem is vagyunk hajlandóak tágítani ezeken a berögződéseken és elég megdöbbentő egy-egy olyan pillanat, amikor ráeszmélünk, a viselkedésünk, a tulajdonságaink, a vélekedésünk igazából mennyire széles skálán mozog. Szerintem azért (is) kell kimozdulnunk a komfortzónánkból, hogy ezeket az eldugott tulajdonságainkat megismerhessük és konstruktívan beépíthessük a személyiségünkbe. Én például #magamismeglepődtem , amikor - két hét után mégsem adtam fel a külföldre költözést és mentem haza (és ennek már 3 éve) - amikor túléltem a legszarabb gyomorrontást is külföldön - amikor megvédtem magam és felemeltem a hangom a főnökömmel szemben - amikor kiderült, hogy le tudok futni tizenkilométereket megállás nélkül - amikor mégis ment az egyetem portugálul is Azt hiszem, [...]

Load More Posts